EURÓPAI UNIÓ

Az európai integráció szervezeti kerete, melyet a maastrichti szerződés hozott létre. Csupán az Európai Közösségek rendelkeznek nemzetközi jogalanyisággal, az Európai Unió nem.
http://europe.eu.int

Az európai integráció rövid története

Az európai idea a filozófusok és a látnokok kivételével mindaddig nem létezett, míg politikai koncepcióként formát nem öltött, s az Európai Közösség tagállamainak hosszú távú céljává nem vált. Az Európai Egyesült Államok gondolata egy humanista-pacifista álom része volt, amelyet az európai kontinensnek oly sok pusztítást okozó konfliktusok a század első felében meghiúsítottak. Altiero Spinelli, olasz föderalista és Jean Monnet - aki annak a Schuman-tervnek adott ösztönzést, mely az Európai Szén- és Acélközösség megteremtéséhez vezetett 1951-ben - két fontos irányvonalat képviseltek, a föderalistát és a funkcionalistát. Mindkettő az európai integráció megvalósítását tűzte ki célul. A föderalista megközelítés lényege, hogy a helyi, regionális, nemzeti és európai hatóságoknak együtt kell működniük, és ki kell egymást egészíteniük. A funkcionalista megközelítés ezzel szemben a szuverenitásnak a nemzetitől a közösségi szintre való fokozatos átadását támogatja. Mára a két irányvonal egy meggyőződéssé vált, mely szerint a nemzeti és a regionális hatóságok mellett szükség van független, demokratikus, európai intézményekre azokon a területeken, ahol a közös fellépések hatékonyabbak, mint az egyes államok lépései. (Pl.: az egységes piac, a monetáris politika, a gazdasági és társadalmi összefogás, kül- és biztonsági politika, foglalkoztatási politika, környezetvédelem, kül- és védelmi politika, a szabadság és igazságosság területének a megteremtése.)
Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó Párizsi Szerződés (1951), az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) létrehozó Római Szerződés és az Egységes Európai Okmánnyal (1986) módosított Európai Atomenergia Közösség (Euratom) (1957), az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés (1992) és végül az Amszterdami Szerződés (1997) képezik az Unió alkotmányos alapját, melyek szorosabb köteléket jelentenek a tagállamok között, mint bármilyen, szuverén országok közötti hagyományos megállapodás. Az Európai Unió közvetlenül alkalmazható jogszabályokat hoz, s állampolgárai számára meghatározott jogokat biztosít.
A Közösség tevékenysége a kezdetekben a hat alapító tag (Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia) közös szén- és acélpiacának megteremtésére korlátozódott. A II. világháború utáni időszakban a Közösség elsődlegesen a béke garanciájaként jelent meg, mivel a győztesek és a legyőzöttek is egy intézményes keretbe tartoztak, ahol egyenlő felekként tudtak együttműködni.
1957-ben, három évvel azután, hogy a Francia Nemzetgyűlés visszautasította az Európai Védelmi Közösség gondolatát, a Hatok egy gazdasági közösség létrehozásáról döntöttek, melynek központi gondolata a munkavállalók, áruk és szolgáltatások szabad mozgása volt. A késztermékek vámját ennek megfelelően 1968. július 1-jén eltörölték, és a közös politikák, nevezetesen a mezőgazdasági politika és a kereskedelmi politika az évtized végére kialakultak.
A Hatok sikere arra ösztönözte Dániát, Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy csatlakozási kérelmeiket benyújtsák. Nehéz tárgyalásokat követően, melyek során Franciaország - De Gaulle tábornok elnöksége alatt - kétszer élt vétójogával (először 1961-ben, majd 1967-ben), a három ország 1972-ben felvételt nyert. A tagállamok számát hatról kilencre növelő első bővítés 1973-ban együtt járt a Közösség feladatainak elmélyítésével: a szociális, regionális és környezetvédelmi kérdések is feladatkörébe kerültek.
A gazdasági összefogás és a monetáris unió szükségessége az 1970-es évek elején vált nyilvánvalóvá, amikor az Amerikai Egyesült Államok felfüggesztette a dollár konvertibilitását. Ez a világméretű monetáris instabilitás kezdetét jelezte, melyet 1973-ban és 1979-ben két olajválság súlyosbított. Az Európai Pénzügyi Rendszer 1979-ben történt elindítása stabilizálta az árfolyamokat, s egy szigorú gazdaságpolitika kidolgozására bátorította a tagállamokat, melynek révén kölcsönösen segíthették egymást, s élvezhették azokat az előnyöket, melyeket egy nyitott gazdasági térség által megkövetelt fegyelem nyújtott.
A Közösség bővítése déli irányba Görögország 1981-es, Spanyolország és Portugália 1986-os felvételével valósult meg. A bővítés még inkább szükségessé tette, hogy a gazdasági fejlődés terén a Tizenkettek között tapasztalható különbségek csökkentésére strukturális programokat hajtsanak végre. A Közösség ettől kezdve tölt be nemzetközileg fontos szerepet, új egyezményeket ír alá a déli mediterrán országokkal, afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országokkal, melyeket a négy egymást követő Lomé-i Egyezmény köt a Közösséghez (1975-ben, 1979-ben, 1984-ben és 1989-ben).
A világkereskedelem fejlődésének új szakaszába lépett, amikor 1994. április 15-én a GATT minden tagja megállapodást írt alá Marrakesh-ben. Az Európai Unió egy tömbként tárgyalva igyekezett a tárgyalások menetét megszabni, és saját érdekeit érvényesíteni.
Az Unió mint a legnagyobb kereskedelmi hatalom, ma már olyan formák kialakításán dolgozik, melyek markáns megjelenést biztosítanak számára a nemzetközi porondon annak érdekében, hogy egy közös kül- és biztonsági politikát vezethessen be.
Az 1980-as évek elejére az ?euro-pesszimizmus? időszaka alakult ki a világméretű recesszió és a pénzügyi terhek megosztása körüli belső viaskodás következtében. 1985-től kezdődően azonban a Közösség újjáélesztésének lehetősége egyre reménykeltőbbnek tűnt. A Jacques Delors vezette Bizottság által 1985-ben elkészített Fehér Könyv alapján a Közösség az egységes piac kialakításának feladatát tűzte ki célul 1993. január 1-jére. Az 1986 februárjában aláírt Egységes Európai Okmány, mely 1987. július 1-jén lépett életbe, ezt a nagyra törő célt erősítette meg és a kapcsolódó törvények bevezetésére új eljárásokat alkalmazott.
A Berlini Fal leomlása, a német egyesítés 1990. október 3-án, a közép- és kelet-európai országok szovjet ellenőrzés alóli felszabadulása és demokratizálódása, illetve a Szovjetunió felbomlása 1991 decemberében, átalakították Európa politikai szerkezetét. A tagállamok kapcsolataik erősítéséről döntöttek és egy új szerződést tárgyaltak meg, melynek fő vonalairól a Európai Tanács 1991. december 9-én és 10-én megtartott maastrichti ülésén állapodtak meg.
Az Európai Uniós Szerződés, mely 1993. november 1-jén lépett életbe, egy nagyra törő programot szabott a tagállamok számára: monetáris unió 1999-re, új közös politikák, európai állampolgárság, közös kül- és biztonsági politika, valamint belső biztonság. A Maastrichti Szerződés felülvizsgálati cikkét alkalmazva a tagállamok 1997. október 2-án aláírták az Amszterdami Szerződést, mely átalakította az Unió politikáit és jogköreit, s megerősítette azokat, elsősorban a bírósági együttműködés, a személyek szabad mozgása, a külpolitika és a közegészségügy terén. Az Európai Parlament, az Unió közvetlen demokratikus szószolója, új jogkört kapott, törvényhozói szerepét megerősítették.
1995. január 1-jén három újabb ország csatlakozott az Európai Unióhoz. Ausztria, Finnország és Svédország egyéni vonásaikkal gazdagították az Uniót, és új lehetőségeket teremtettek Közép- és Észak-Európa szívében.
A Tizenötök Uniója most két jelentős kihívással néz szembe:
- sikeres bővítés 10 közép- és kelet-európai ország, valamint Ciprus felvételével, melyekkel az 1997. december 13-i európai tanácsi ülésen hozott döntés értelmében 1998 tavaszán kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat
- az 1998. május 2-án létrehozott euróra támaszkodva, a monetáris unió dinamikájának segítségével, a tagállamok gazdaságai szorosabb kapcsolatot építsenek ki és a munkahelyteremtés állandó bővítésének feltételei jöjjenek létre.
Jelentős erőfeszítések nélkül a kihívásokkal lehetetlen megbirkózni. Hogyan is működhetne egy több mint 25 tagból álló Unió megerősített döntéshozó mechanizmus nélkül, és anélkül, hogy eredményesen és igazságosan finanszírozzák a szolidaritás és a közös fellépések politikáit? Általánosabban megfogalmazva, miközben a bővítés fokozni fogja az Unión belüli érdekek és elképzelések heterogén jellegét, hogyan lehet az európaiak által kitűzött főbb célkitűzések és az elérésükhöz szükséges eszközök esetében a tagállamok konszenzusát fenntartani? A Jacques Santer vezette Európai Bizottság 1997 júliusában terjesztette elő az "Agenda 2000" dokumentumcsomagot, melynek alapján a kormányok a strukturális politikák és a közös agrárpolitika átfogó felülvizsgálatába kezdtek.
forrás: eu.hu

AZ EURÓPAI UNIÓ JELKÉPEI

A nemzetállamokhoz hasonló módon az EU is használ hivatalos jelképeket, szimbólumokat, hogy erősítse az állampolgárok azonosulását. Majd 1986 óta használják a kék zászlót, amelyen tizenkét csillag helyezkedik el körben. (A tizenkettes szám a tökéletességet, teljességet szimbolizálja, nem pedig a tagállamok számát.) Az EK himnusza Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának Örömódája. Az Európai Mozgalom saját jelképe a fehér zászló, benne zöld E betű. További szimbólumok az évente átadott Európa-díjak, a belső határokon található Európa-címerek (a nemzetállamok címerei helyett), az európai útlevél és a május 9-i Európa Nap.
http://europe.eu.int/abc/symbols/index_en.htm

TAGJELÖLT ORSZÁGOK

Tagjelölt országoknak nevezzük mindazon államokat, melyek felvételi kérelmet nyújtottak be az EK-hoz, és a jövőbeli felvételről kedvező döntés született.